2011. augusztus 26., péntek

I don't love you, but you love me. Epilógus

Tudom, hogy nem írtam arról, sőt nem is szóltam, csak ez most pattant ki a fejemből... Hogy ezt a sztorit is befejezem, és ha majd lesz egy ötletem. Akkor majd elkezdet itt... Addig is jó olvasást a befejező részhez. Megszeretném köszönni annak a pár embernek, akik írogattak komikat, és azoknak is akik csak elolvasták. Nagyon szeretek nektek írni, és jó látni a visszajelzéseket, hogy mennyire tetszett... No de mind egy. Szeretném ha örömmel olvasnátok el a befejező részt, és írnátok nekem pár sort arról hogy mégis hogy tetszett nektek. Xoxo: Cserrybogyesz


Jacob szemszög:
Idegesen mászkáltam föl és alá a ház lépcsőjénél. Heves szívdobogást és nyögéseket hallottam. Nem bírtam itt lent várni, majd meg őrültem. Már majdnem átváltoztam, amikor egy gyereksírás csendült fel. Lefagytam, a remegésem eltűnt mintha elvágták volna. Az arcomra mosoly futott.
-         oh.- csak ennyi jött ki a számon. Éppen föl akartam menni, amikor Embry és Collin elém állt.
-         Még nem! Majd lejön Carlisne. Ülj le jake!- fogtak meg és lenyomtak a fotelbe. –Tudom milyen rossz érzés. Hidd el amikor Becca szült én sem tudtam nyugton ülni, de várnom kellett.- már vagy tizenöt perce vártam ropogattam az ujjaim, de Carlisne nem jelent meg. Amikor viszont hirtelen kivágódott az ajtó és be is zárult, oda kaptam a fejemet az ajtó felé, de csak Alice jött le, majd föl kapott egy törülközőt és vissza is rohant. Újabb fél óra telt el, vért izzadtam már annyira izgatott voltam, amikor egy második gyerek is fölsírt. Teljesen ledöbbentem, lassan a srácok felé emeltem a tekintetemet. Mindenki körülöttem csak vigyorgott.
-         Ti tudtátok?- szegeztem nekik a kérdést. Mire ők bólogattak. Föl rohantam az emeltre, az ajtó már nyitva volt. beléptem az ajtón és ott volt Ő két kicsi csecsemőt tartott a kezében. Kate-nek pár hajtincse izzadtan tapadt a homlokára. Megtorpantam és csak néztem rájuk, néztem az egyetlen feleségemet, életem szerelmét, aki két kicsi gyermeket tart a karjában, ami a miénk. Annyira boldog voltam, oda sétáltam kedvesem mellé, és rátettem kezemet a combjára, s mellé léptem.  Kate rám nézett szeme könnyes volt.
-         Látod, itt van két pici, akik csak a mieink!- mosolyogta elérzékenyülve. Lehajoltam hozzá és megcsókoltam.
-         Nagyon szépek. Nagyon ügye vagy!- csókoltam meg újra.
-         Nem mi vagyunk azok. Mi hoztuk össze ezt a két gyönyörűséget. – simított végig az arcomon.
-         Hogy hívják a kicsike? – dugta be a fejét kíváncsian Alice
-         A kislány Carlynak . –mondta Kate. Minden álma az volt, hogy ha kislányunk lesz akkor Carly legyen a neve, így hagytam neki. – és a kisfiút meghagyom az apjának.
-         A fiút pedig Robernek. –simítottam a két kisgyerekemen. Mérhetetlen öröm volt bennem, a szememből pedig örömkönny csordult ki.

Nincsenek megjegyzések: