11. fejezet

Jacob szemszög:

4 órája keressük, a falka egyik része a parton míg én, Embry, Paul és Ray a vízben keressük Katet. Tiszta ideg vagyok. újra mély levegőt véve buktam le a víz alá és kezdtem el keresni, életem szerelmét, tudtam hogy mostanra már halott, de próbáltam magamban tartani azt a hitet, hogy még egyszer utoljára láthatom gyönyörű, de kihűlt halott arcát. nem találtam oda lent, már közel jártam a szirthez csak bíztam abban, hogy nem zúzta szét törékeny testét a hullám ahogy nekivágta őt a szirt falának. amikor följöttem, hogy levegőt vegyek majd újra lebukjak, meg láttam egy testet a szikla tetején, éppen valaki felrakta oda de már annak sem volt annyi ereje.eszeveszettül kezdtem el úszni. amint oda értem láttam, hogy egy szőke hajú 8 év körüli kislány próbálja biztonságba helyezni Katet, szeme aranysárgán csillogott. a kislány megijedt tőlem, de nem volt energiája már élni sem. fölmásztam a szikla tetejére.
- nyugodj meg! nem akarlak bántani,köszönöm, hogy megmentetted!- suttogtam és két kezem közé fogtam Kate hideg arcát, a szája lila volt az egész teste jég hideg, de a szíve még dobogott. haloványan bár,  de dobogott....
a kislány viszont majdnem beleesett a vízbe de még időben megfogtam a kézét. még is csak megmentette életem szerelmének az életét,  nem hagyhatom csak úgy meghalni!- Raymond! Embry! MEGTALÁLTAM! DE VAN ITT EGY LÁNY IS!!!!!- kiabáltam a srácoknak akik rögtön oda úsztak,majd fölmásztak a sziklára. hagytam hogy Ray közelebbről is szemügyre vegye húgát. Nagyon megsajnáltam Rayt,de viszont örültem, hogy él. minél hamarabb eljuttattuk a Cullenékhez.


Kate szemszög:

Tompa hangokat hallottam magam körül.... de sötétségvolt! féltem, nem tudtam, hogy hol vagyok, nem emlékeztem semmire sem. Talán arra hogy vízbe belecsapódok, és hogy valaki ki húz, de onnan sötétség...
- Kate! hallasz?- hallottam meg most már élesebben egy hangot.  Próbálgattam kinyitni a szememet de eddig csak egy homályos volt minden meg egy fénylő pontot láttam, majd egy nagy sötét valamit ami fölém hajolva pofozgatja az arcomat.
-mmmm!-  fordítottam oldalra a fejemet, de rögtön bele hasított az éles fájdalom. hirtelen kivágódott az ajtón és valaki közeledett felém, a doki lekapcsolta a lámpát és távozott a szobából. megdörzsöltem a szememet majd lassan kinyitottam,Jacob ült a széken, aggódó tekintettel nézte az arcomat.
- végre, hogy ébren vagy!- suttogta megkönnyebbülve és végig simított az arcomon. próbáltam föl ülni, de mindig amikor megakartam mozdítani a kezemet hatalmas fájdalom  nyilallt belé, amitől fájdalmasan felnyögtem. Jake rögtön fölpattant ülő helyzetből és segített fölülni.
-köszi. mondtam elhaló hangon, megijedtem a hangomtól olyan szokatlan volt.
- figyelj, Kate!- szólalt meg Jake hosszú idő után, majd leült az ágyamra és megfogta a kezemet. Finom bizsergés futott végig rajtam végig a gerincemen. Jól esett hogy a közelemben volt, jól esett hogy itt volt mellettem, egyszerűen örültem hogy itt van velem.- Lenne pár dolog amit el kéne mondanom.  -szólalt meg újra hosszú csönd után a szemembe nézve.
- kezdesz meg ijeszteni!- suttogtam megijedve.
- Remélem, hogy ezért majd nem utálsz meg! Szóval ami lent történt a parton annak oka volt. Adam egy vámpír, tudom ez most furcsán hangzik, de.....
- Cssss!- tettem ujjamat az ajkára.- Tudom mindenről, Raymond egy farkas. És azt is tudom most már hogy ti is!- mosolyogtam kedvesen.
- meg könnyítetted a dolgomat!- mosolygott rám kedvesen- Így most már legalább nem kell titkolóznom- ezt most ugye valami fordított, pszichológia? Most nekem elkélne mondanom mindent. furcsa arcot vághattam, mert Jake arca pillanatok alatt megváltozott, és aggódó tekintettel kezdte el vizslatni az arcomat.- Valami baj van? Fáj valamid?
-Nem Jake nem, nyugodj meg! el kell mondanom valamit!- nyögtem ki halkan, és újra fölpillantottam a szemeibe amiben furcsa csillogást láttam.
-miről beszélsz?
- Arról, hogy Jake én....-vettem egy mély levegőt, hogy kimondjam életem legnagyobb titkát- beteg vagyok!
- Csak kaptál egy kis agyrázkódást és egy- két csontot eltört, de meggyógyulsz- simított végig az arcomon és kitűrte a hajamat a szememből.
. nem Jake- fogtam meg a kezét.- én komolyan beteg vagyok! Halálos beteg! Nekem... csontvelő rákom van!- gyűltek könnyek a szemebe.
-Szóval....
- Igen, Jacob amikor elájultam a színpadon az is emiatt volt! És tudnod kell még valamit! - fogtam meg a pólóját és közelebb húztam magamhoz.- Kezdetektől fogva szerelmes voltam beléd!- suttogtam. az ő szemei hol a szememet nézték, hol a számat majd végül eltüntette ajkaink közöttlévő távolságot és megcsókolt. a szívem majd ki ugrott a helyéről. sokszor álmodtam arról, hogy Jacobbal egyszer boldogok leszünk, együtt leszünk, majd később lesz egy családunk, és két kicsi Jacob klón. De minden csodának vége van, mert.....

Jacob szemszög:

Erre vártam már mióta. végre az enyém! Sok fájdalom után az enyém. De miután kiderült ez az egész rákos dolog nagyon megijedtem. mindent megteszek azért, hogy ne haljon meg a bevésődésem. Több perce kényeztethettük a másik ajkát amikor Kate keze hirtelen lecsúszott a vállamról és a feje hátra hanyatlott a szeme fönn akadt és a mellette lévő gép egyenletesen kezdett el sípolni. az ajtó pedig kivágódott és Agyardoki viharzott be rajta családja többi tagjával. engem pedig hátra léptettek életem értelmétől, aki most már elkezdett rázódni. Nagyon megvoltam rémülve, hogy most mi történik. Emmett kifelé kezdett tolni a szobából, mikor sikerült végre megszólalnom.
- Mi történik vele?- próbáltam túl kiabálni Alicet és a gépet ami még mindig sípolt.
- Menj most le Jake!- parancsolt rám Emmett.
- Nem hagyom ott!- üvöltöztem újra, és elkezdtem remegni, láttam amint Carlisne elővett egy defibrillátor és Kate felé kezdett el közeledni. Emmett levitt a nappaliba ahol, Embry lefogott, Paullal együtt. Raymond teljesen magába zuhant, zokogva hanyatlott a tenyerébe. Tiszta ideg voltam,miért pont most? ez hangzott a fejembe. miért éppen most kell elveszítenem? amikor éppen kezdtem boldog lenni és éreztem, hogy az enyém lehet egy percre is..

78 órával később:

ez voltéletem legborzasztóbb, legkibírhatatlanabb 78 órám amit eddig átéltem. ezalatt a három nap alatt próbáltam ara koncentrálni,  hogy Kate újra élni fog és újra együtt lehetünk. Igaz sikerült visszahozni őket, de Carlisne nem enged be! nagyon sokszor éreztem már azt, hogy felrobbanok,meghalok,megőrülök, berontok. már majdnem a negyedik legszörnyűbb napunkat éltük át amikor Agyardoktor lekocogott a lépcsőn. de mielőtt fölpattantam volna, visszanyomtak.
- Kateről van szó!- szólat meg lágy hangon- Visszahoztuk de szíve nagyon gyenge, és mivel mindannyian tudjátok, hogy Kate rákos ezért, lenne egy két dolog amiről beszélni kéne! Nem fog tovább élni emberként, de...- kezdett bele abba az utált mondatba amirőlhallani sem akartam
-NA AZT MÁR VÉGKÉPP NEM!- ordítottam fel dühösen- NEM ENGEDEM, HOGY OLYAN PIÓCA LEGYEN MINT TI!
erről szó sem volt, vagyis erről is, de ha akarjátok, a ti fajtátokká is változhat és így sokkal jobb élete lehet.- magyarázta lecsitítva.
-Nem! Nincs más megoldás?- kérdezte Ray halkan
-nincs mivel nincs egy megfelelő donor sem ezért nincs!- magyarázta el újra majd fölfelé ment. És mindenki teljesen magába zuhant. nem is tudom hogy melyik megoldás tetszik jobb.... talán a második... de annak még inkább örülnék ha Kate teljesen meggyógyulna.

Pár sort*sűrűn pislog-tatja szép szemeit!*