2011. augusztus 26., péntek

I don't love you, but you love me. Epilógus

Tudom, hogy nem írtam arról, sőt nem is szóltam, csak ez most pattant ki a fejemből... Hogy ezt a sztorit is befejezem, és ha majd lesz egy ötletem. Akkor majd elkezdet itt... Addig is jó olvasást a befejező részhez. Megszeretném köszönni annak a pár embernek, akik írogattak komikat, és azoknak is akik csak elolvasták. Nagyon szeretek nektek írni, és jó látni a visszajelzéseket, hogy mennyire tetszett... No de mind egy. Szeretném ha örömmel olvasnátok el a befejező részt, és írnátok nekem pár sort arról hogy mégis hogy tetszett nektek. Xoxo: Cserrybogyesz


Jacob szemszög:
Idegesen mászkáltam föl és alá a ház lépcsőjénél. Heves szívdobogást és nyögéseket hallottam. Nem bírtam itt lent várni, majd meg őrültem. Már majdnem átváltoztam, amikor egy gyereksírás csendült fel. Lefagytam, a remegésem eltűnt mintha elvágták volna. Az arcomra mosoly futott.
-         oh.- csak ennyi jött ki a számon. Éppen föl akartam menni, amikor Embry és Collin elém állt.
-         Még nem! Majd lejön Carlisne. Ülj le jake!- fogtak meg és lenyomtak a fotelbe. –Tudom milyen rossz érzés. Hidd el amikor Becca szült én sem tudtam nyugton ülni, de várnom kellett.- már vagy tizenöt perce vártam ropogattam az ujjaim, de Carlisne nem jelent meg. Amikor viszont hirtelen kivágódott az ajtó és be is zárult, oda kaptam a fejemet az ajtó felé, de csak Alice jött le, majd föl kapott egy törülközőt és vissza is rohant. Újabb fél óra telt el, vért izzadtam már annyira izgatott voltam, amikor egy második gyerek is fölsírt. Teljesen ledöbbentem, lassan a srácok felé emeltem a tekintetemet. Mindenki körülöttem csak vigyorgott.
-         Ti tudtátok?- szegeztem nekik a kérdést. Mire ők bólogattak. Föl rohantam az emeltre, az ajtó már nyitva volt. beléptem az ajtón és ott volt Ő két kicsi csecsemőt tartott a kezében. Kate-nek pár hajtincse izzadtan tapadt a homlokára. Megtorpantam és csak néztem rájuk, néztem az egyetlen feleségemet, életem szerelmét, aki két kicsi gyermeket tart a karjában, ami a miénk. Annyira boldog voltam, oda sétáltam kedvesem mellé, és rátettem kezemet a combjára, s mellé léptem.  Kate rám nézett szeme könnyes volt.
-         Látod, itt van két pici, akik csak a mieink!- mosolyogta elérzékenyülve. Lehajoltam hozzá és megcsókoltam.
-         Nagyon szépek. Nagyon ügye vagy!- csókoltam meg újra.
-         Nem mi vagyunk azok. Mi hoztuk össze ezt a két gyönyörűséget. – simított végig az arcomon.
-         Hogy hívják a kicsike? – dugta be a fejét kíváncsian Alice
-         A kislány Carlynak . –mondta Kate. Minden álma az volt, hogy ha kislányunk lesz akkor Carly legyen a neve, így hagytam neki. – és a kisfiút meghagyom az apjának.
-         A fiút pedig Robernek. –simítottam a két kisgyerekemen. Mérhetetlen öröm volt bennem, a szememből pedig örömkönny csordult ki.

2011. augusztus 6., szombat

Egy kis idő.....:S

Sziasztok! sajnálom de ma utazok el és szombaton jövök csak haza így nem lesz most friss a jövő héten.. Tényleg sajnálom..:S 
Xoxo: Cserry
De amint haza jöttem őrült tempóba írok, ígérem! :))))

2011. július 30., szombat

Novella pályázat!!!!!

Sziasztok!


Van egy angyon jó baránőm aki indított egy novella pályázatot és mivel eddig kevés a jelentkező ezért itt most elkezdem hirdetni ezt. A szabályokatmegtaláljtok az oldalon.. 
Jelentkezzz!!! http://twilight-bellaedward-melii.blogspot.com/


Xoxo Cserry

2011. június 26., vasárnap

Késés......:S

Sziasztok! Bocsi egy kicsit késni fog a fejezet, de szerintem jövő hétre már fölteszem csak ma VB-m lesz Veszprémbe és azért nem tudom föltenni. De mindent megpróbálok. Addig tartsatok ki!
Cserryke

2011. június 4., szombat

12.fejezet

Sziasztok! tudom kicsit rövidke lett, de most ebben a fejezetben mindenre fény derül! mi történt, Kattel.


Mikor újra, nevezzük, úgy fölébredtem, tompán éreztem mindent, egy ideig. De aztán minden megváltozott. A hangokat, szagokat, jól éreztem és hallottam, a szememet még nem mertem kinyitni, de éreztem, hogy ideje lesz ha kinyitottam vagyis próbálom kinyitni a szememet. Mikor kinyitottam homályosan láttam, de éreztem, hogy erőteljesen belevilágít a lámpa, de aztán valaki eltakarta előlem a fényt, és megszólalt.
-         Üdvözöllek, Kate újra itt!- mosolygott kedvesen Carlisne. Nem mert, és nem is bírtam megszólalni, ezért inkább csak bólogattam, majd följebb tornásztam magam. Majd körbe néztem a szobán, fönt voltam a rendelőben.
-         Me. Meddig voltam eszméletlen?- krákogtam de amikor végig mondtam a mondatot, nagyon meg voltam ijedve. Furcsa édeskés csilingelő hangom volt, nem tudtam hogy miért.
-         Egy hónap.- válaszolta valaki, az ajtó felöl. Arra fordítottam a fejemet és megláttam Jaket. Engem nézett, az én arcomra, pedig mosoly kúszott, majd föl keltem és tettem felé pár bizonytalan lépést. Carlisne újra magunkra hagyott minket, egy kicsit megbotlottam, de Jake már is oda ugrott és elkapott a könyökömnél fogva és magához húzott és átölelt. – nagyon hiányoztál, ugye tudod?- suttogta a hajamba. A fejemet átfordítottam a másik irányba és ott hatalmas meglepetés várt! Egy aranybarna szemű lány pislogott vissza rám, hosszú fekete haja, csodás alakkal, és gyönyörű arccal. Kicsit megtántorodtam, de Jake rögtön átölelte a derekamat. Majd kibújtam öleléséből, és a tükörhöz léptem. Kinyújtottam előre a karomat, és hozzáérintettem az ujjamat a tükörhöz. Majd az arcomra raktam a kezemet. Hátha csak álmodom, ezért belecsíptem a kezembe, majd újra de már a másodiknál, Jake megfogta a kezemet. – Mit csinálsz?- simogatta meg a vörös foltokat, ahol összecsipkedtem magamat.
-         Megcsíptem magamat, hátha álmodok.- mondtam, mire ő szembefordított magával, és rányomta ajakit az enyémre.
-         Még mindig azt hiszed, hogy álmodsz?- kérdezte, amikor egy pillanatra elválltunk egymástól és egymásnak támasztottuk a homlokunkat.
-         Nem, már biztos, hogy nem!- nyomtam még egy apró puszit a szájára, majd elhajoltam, hogy megöleljem. . Jake!- szólaltam meg kcisit hosszú idő után mire ő csak hümmögött egyet. – mi történt velem?- ő elhúzódott és megfogta a kezemet majd az ágyhoz vitt és leültetett maga mellé.
-         Őőő hát meddig emlékszel.- vakarta meg a tarkóját zavartan.
-         A csókig.- pirultam el.
-         Jó oké. -mosolygott ő is csábosan.- szóval, Őőő.. szívrohamot kaptál, és leállt a szíved egy időre, de Carlisne újra élesztet. De a szíved túl gyenge volt ahhoz, hogy túlélje ezért, be kellett avatkoznunk. Agyardoki csinált egy gyorstesztet, melyből kiderült, hogy benned is vannak alakváltó gének. De ez még nem aktiválódott. Ezért valahogy be kellett indítanunk. Hatásosan elleneztem, hogy téged is olyanná változtassanak, mint amit ők. De nem lehetett másképp megoldani, csak ha valamelyik vámpír megharap.
-         És.. és..ki harapott meg?- dadogtam
-         Carsline természetesen, nem mertünk mást megkockáztatni. De miután megharapott ki kellett szívnia valakinek a farkasok közül a mérget, mert különben meghaltál volna.
-         Ki volt az?- kérdeztem félve, nagyon reméltem hogy egyikkőjüknek sem lett semmi baja
-         Raymond és én-, suttogta halkan. Teljes melegség járta át a szívemet, amiért megtették ezt értem, kockáztatták az életüket azért, hogy én túléljem. Megfogtam Jake arcát és magam felé fordítottam, majd megcsókoltam. Annyira hevesen amennyire csak tudtam, szerettem Jaket, és próbáltam valahogy megköszönni azt, amit értem tett, vagyis tettek, ketten a bátyámmal.
-         Köszönöm- leheltem. – köszönöm, hogy megmentettél. De mi lett a rákommal?- ettől féltem a legjobban.
-         Semmi, eltűnt mintha nem is lett volna. -mosolygott Jake, és fölállt, én pedig a nyakába vetettem magamat.
-         Imádlak Jacob Black!
-         Imádlak Kate Miller!- suttogta a hajamba

2011. május 16., hétfő

11. fejezet

Jacob szemszög:

4 órája keressük, a falka egyik része a parton míg én, Embry, Paul és Ray a vízben keressük Katet. Tiszta ideg vagyok. újra mély levegőt véve buktam le a víz alá és kezdtem el keresni, életem szerelmét, tudtam hogy mostanra már halott, de próbáltam magamban tartani azt a hitet, hogy még egyszer utoljára láthatom gyönyörű, de kihűlt halott arcát. nem találtam oda lent, már közel jártam a szirthez csak bíztam abban, hogy nem zúzta szét törékeny testét a hullám ahogy nekivágta őt a szirt falának. amikor följöttem, hogy levegőt vegyek majd újra lebukjak, meg láttam egy testet a szikla tetején, éppen valaki felrakta oda de már annak sem volt annyi ereje.eszeveszettül kezdtem el úszni. amint oda értem láttam, hogy egy szőke hajú 8 év körüli kislány próbálja biztonságba helyezni Katet, szeme aranysárgán csillogott. a kislány megijedt tőlem, de nem volt energiája már élni sem. fölmásztam a szikla tetejére.
- nyugodj meg! nem akarlak bántani,köszönöm, hogy megmentetted!- suttogtam és két kezem közé fogtam Kate hideg arcát, a szája lila volt az egész teste jég hideg, de a szíve még dobogott. haloványan bár,  de dobogott....
a kislány viszont majdnem beleesett a vízbe de még időben megfogtam a kézét. még is csak megmentette életem szerelmének az életét,  nem hagyhatom csak úgy meghalni!- Raymond! Embry! MEGTALÁLTAM! DE VAN ITT EGY LÁNY IS!!!!!- kiabáltam a srácoknak akik rögtön oda úsztak,majd fölmásztak a sziklára. hagytam hogy Ray közelebbről is szemügyre vegye húgát. Nagyon megsajnáltam Rayt,de viszont örültem, hogy él. minél hamarabb eljuttattuk a Cullenékhez.


Kate szemszög:

Tompa hangokat hallottam magam körül.... de sötétségvolt! féltem, nem tudtam, hogy hol vagyok, nem emlékeztem semmire sem. Talán arra hogy vízbe belecsapódok, és hogy valaki ki húz, de onnan sötétség...
- Kate! hallasz?- hallottam meg most már élesebben egy hangot.  Próbálgattam kinyitni a szememet de eddig csak egy homályos volt minden meg egy fénylő pontot láttam, majd egy nagy sötét valamit ami fölém hajolva pofozgatja az arcomat.
-mmmm!-  fordítottam oldalra a fejemet, de rögtön bele hasított az éles fájdalom. hirtelen kivágódott az ajtón és valaki közeledett felém, a doki lekapcsolta a lámpát és távozott a szobából. megdörzsöltem a szememet majd lassan kinyitottam,Jacob ült a széken, aggódó tekintettel nézte az arcomat.
- végre, hogy ébren vagy!- suttogta megkönnyebbülve és végig simított az arcomon. próbáltam föl ülni, de mindig amikor megakartam mozdítani a kezemet hatalmas fájdalom  nyilallt belé, amitől fájdalmasan felnyögtem. Jake rögtön fölpattant ülő helyzetből és segített fölülni.
-köszi. mondtam elhaló hangon, megijedtem a hangomtól olyan szokatlan volt.
- figyelj, Kate!- szólalt meg Jake hosszú idő után, majd leült az ágyamra és megfogta a kezemet. Finom bizsergés futott végig rajtam végig a gerincemen. Jól esett hogy a közelemben volt, jól esett hogy itt volt mellettem, egyszerűen örültem hogy itt van velem.- Lenne pár dolog amit el kéne mondanom.  -szólalt meg újra hosszú csönd után a szemembe nézve.
- kezdesz meg ijeszteni!- suttogtam megijedve.
- Remélem, hogy ezért majd nem utálsz meg! Szóval ami lent történt a parton annak oka volt. Adam egy vámpír, tudom ez most furcsán hangzik, de.....
- Cssss!- tettem ujjamat az ajkára.- Tudom mindenről, Raymond egy farkas. És azt is tudom most már hogy ti is!- mosolyogtam kedvesen.
- meg könnyítetted a dolgomat!- mosolygott rám kedvesen- Így most már legalább nem kell titkolóznom- ezt most ugye valami fordított, pszichológia? Most nekem elkélne mondanom mindent. furcsa arcot vághattam, mert Jake arca pillanatok alatt megváltozott, és aggódó tekintettel kezdte el vizslatni az arcomat.- Valami baj van? Fáj valamid?
-Nem Jake nem, nyugodj meg! el kell mondanom valamit!- nyögtem ki halkan, és újra fölpillantottam a szemeibe amiben furcsa csillogást láttam.
-miről beszélsz?
- Arról, hogy Jake én....-vettem egy mély levegőt, hogy kimondjam életem legnagyobb titkát- beteg vagyok!
- Csak kaptál egy kis agyrázkódást és egy- két csontot eltört, de meggyógyulsz- simított végig az arcomon és kitűrte a hajamat a szememből.
. nem Jake- fogtam meg a kezét.- én komolyan beteg vagyok! Halálos beteg! Nekem... csontvelő rákom van!- gyűltek könnyek a szemebe.
-Szóval....
- Igen, Jacob amikor elájultam a színpadon az is emiatt volt! És tudnod kell még valamit! - fogtam meg a pólóját és közelebb húztam magamhoz.- Kezdetektől fogva szerelmes voltam beléd!- suttogtam. az ő szemei hol a szememet nézték, hol a számat majd végül eltüntette ajkaink közöttlévő távolságot és megcsókolt. a szívem majd ki ugrott a helyéről. sokszor álmodtam arról, hogy Jacobbal egyszer boldogok leszünk, együtt leszünk, majd később lesz egy családunk, és két kicsi Jacob klón. De minden csodának vége van, mert.....

Jacob szemszög:

Erre vártam már mióta. végre az enyém! Sok fájdalom után az enyém. De miután kiderült ez az egész rákos dolog nagyon megijedtem. mindent megteszek azért, hogy ne haljon meg a bevésődésem. Több perce kényeztethettük a másik ajkát amikor Kate keze hirtelen lecsúszott a vállamról és a feje hátra hanyatlott a szeme fönn akadt és a mellette lévő gép egyenletesen kezdett el sípolni. az ajtó pedig kivágódott és Agyardoki viharzott be rajta családja többi tagjával. engem pedig hátra léptettek életem értelmétől, aki most már elkezdett rázódni. Nagyon megvoltam rémülve, hogy most mi történik. Emmett kifelé kezdett tolni a szobából, mikor sikerült végre megszólalnom.
- Mi történik vele?- próbáltam túl kiabálni Alicet és a gépet ami még mindig sípolt.
- Menj most le Jake!- parancsolt rám Emmett.
- Nem hagyom ott!- üvöltöztem újra, és elkezdtem remegni, láttam amint Carlisne elővett egy defibrillátor és Kate felé kezdett el közeledni. Emmett levitt a nappaliba ahol, Embry lefogott, Paullal együtt. Raymond teljesen magába zuhant, zokogva hanyatlott a tenyerébe. Tiszta ideg voltam,miért pont most? ez hangzott a fejembe. miért éppen most kell elveszítenem? amikor éppen kezdtem boldog lenni és éreztem, hogy az enyém lehet egy percre is..

78 órával később:

ez voltéletem legborzasztóbb, legkibírhatatlanabb 78 órám amit eddig átéltem. ezalatt a három nap alatt próbáltam ara koncentrálni,  hogy Kate újra élni fog és újra együtt lehetünk. Igaz sikerült visszahozni őket, de Carlisne nem enged be! nagyon sokszor éreztem már azt, hogy felrobbanok,meghalok,megőrülök, berontok. már majdnem a negyedik legszörnyűbb napunkat éltük át amikor Agyardoktor lekocogott a lépcsőn. de mielőtt fölpattantam volna, visszanyomtak.
- Kateről van szó!- szólat meg lágy hangon- Visszahoztuk de szíve nagyon gyenge, és mivel mindannyian tudjátok, hogy Kate rákos ezért, lenne egy két dolog amiről beszélni kéne! Nem fog tovább élni emberként, de...- kezdett bele abba az utált mondatba amirőlhallani sem akartam
-NA AZT MÁR VÉGKÉPP NEM!- ordítottam fel dühösen- NEM ENGEDEM, HOGY OLYAN PIÓCA LEGYEN MINT TI!
erről szó sem volt, vagyis erről is, de ha akarjátok, a ti fajtátokká is változhat és így sokkal jobb élete lehet.- magyarázta lecsitítva.
-Nem! Nincs más megoldás?- kérdezte Ray halkan
-nincs mivel nincs egy megfelelő donor sem ezért nincs!- magyarázta el újra majd fölfelé ment. És mindenki teljesen magába zuhant. nem is tudom hogy melyik megoldás tetszik jobb.... talán a második... de annak még inkább örülnék ha Kate teljesen meggyógyulna.

Pár sort*sűrűn pislog-tatja szép szemeit!*

2011. május 1., vasárnap

10.fejezet

Jacob szemszög:

Már majdnem átlépve a határt majdnem elrugaszkodott, amikor utánuk vetődtem és leharaptam a pióca fejét. fémet csikorgással hagyta el a testét. Kate pedig hangosan puffanva ért földet. ijedten bámulta a fejet és a testet, majd nézett fel rám....

Kate szemszög:

fel akartam sikítani de nem jött ki hang a torkomon...a hatalmas mutáns farkas bámult le rám, én pedig meg nem bírtam moccanni....aztán szépen lassan tettem a kezemmel és a lábammal egy apró lépést hátra. mivel a földön voltam így elég nehéz volt, de aztán tettem még egyet és vártam. vártam a farkas reakcióját, de az ugyanúgy nézett engem azokkal a hatalmas csokoládé barna szemeivel. aztán hirtelen oldalra kapta a fejét és az erdőből kijött három ugyan akkora vérengző farkas. a fekete a legnagyobb mind közül rám vicsorított, de aztán láttam hogy nem is engem néz hanem azt a valamit ami mögöttem áll. óvatosan lassan a hátra fordítottam a fejemet és meg pillantottam még egy alakot. a hajamnál fogva fölkapott a nő és a torkomra tapasztotta a kezét.
-ha még egy lépést tesz bármelyik korcs is a lány felé. eltöröm a lány nyakát.- sziszegte a farkasok felé. az egyik aki eddig figyelt az a rozsdabarna most vicsorogva morgott a nőre, talán jobban mint a többi farkas.- ügyes kutyák...-vigyorogta a nő- most pedig szépen el engedtek engem és a lányt.- mondta és várta hogy a farkasok ketté váljanak. kaptam még levegőt, de már kevésbé, tudtam hogy a nő így is úgy is meg fog ölni, nincs vitásom efelől. de a farkasok csak nem akartak szétválni, itt a nő a  másik kezével végig húzta ujjait az oldalamon majd meg állapodott a kezemnél.- ha nem akarjátok hogy ennek a kis lotyónak ellegyen törve a kis aprócska kacsója félre álltok. - de a farkasok csak nem léptek egy lépés arrébb, hideg kezek fonódtam a csuklómra, vártam hogy eltörje. könyörgően néztem a farkasokra, de ők nem tágítottak. a hideg kezek lecsúsztak az oldalamon újra majd megállapodott az egyik bordámnál.- ha ezt itt eltöröm a kislányka tüdejébe fúródik és meghal.- vigyorogta a nő. a rozsda barna farkas alig bírt egy helyben maradni. vicsorogva toporgott egyik lábáról a másikra, közben pedig figyelmeztetően morgott.

Jacob szemszög:

nem bírtam ki! nem bírom egy helyben maradni, nem elég már hogy hozzá lrt az a pióca de el akarja törni valamiét.
-JACOB!- ordította gondolatba Sam-  MARADJ NYUGTON!!
-SAM!! NEM FOGOM TÉTLENÜL NÉZNI AHOGY MEGÖLIK!
-DE NEM UGORHATSZ ENKI EMRT AKKOR MEGHAL!
-MIÉRT? ÍGY NEM HAL MEG HA CSAK HAGYOM?- kiabáltam önkívületlen állapotban, csak a Katet szorongató vérszopóra tudtam koncentrálni. Sam elhallgatott..... a vérszívó újra végig húzta hideg márvány ujjait Kate sima bőrén, majd megállt Kate bordájánál.... ne.. ne...neeee!
.- ha ezt itt eltöröm a kislányka tüdejébe fúródik és meghal.- vigyorogta borotva éles fogaival. alig bírtam megállni hogy ne rontsak neki, de ekkor egy új hang csatlakozott.
-MEGÁLLJ!!!! A CULLENÉK JÖNNEK ÉS SEGÍTENEK! DE VAN ITT MÉG TÖBB VÉRSZOPÓ IS! HA EGYET MEGÖLSZ A TÖBBI ELŐJÖN!- kiabálta egy ismerős hang. aztán megjelent a bozót mélyén Raymond. nem foglalkoztam a srác  jelenlétével tovább vicsorogva figyeltem a vérszopót. nem engedhetem hogy bármi baja is legyen Katenek. amint megjelentek a Cullenék a pióca mögött, az eszeveszett rohanásba kezdett, Katet még mindig fogva tartva, Cullenék pedig álltak a határ túloldalán.
-mit álltok ott?- kiabáltam a gondolat olvasó vakondnak.... akik nekilódultak az erdőnek.... már majdnem elértem a nőt amikor a szírt tetején megállt és a tenger fölé lógatta Katet...
-HA MÉG EGY LÉPÉST TESZTEK ELTÖRÖM A NYAKÁT ÉS ELENGEDEM!-rikácsolta a nő.

Kate szm:

a szírt fölött lógtam a tenger a lábam alatt volt és még sok sok méter... a levegőm pedig egyre jobban elfogyott... a kéz pedig a nyakam körül egyre jobban szorított.  sírni kezdtem.. igaz tudtam hogy egyszer meg fogok halni, de azt hittem hogy majd szebb halálom lesz... a rozsdavörös farkas eltűnt...de most nem is ő volt a legfontosabb... hanem inkább az hogy mindjárt meg halok.... amikor már azt hittem hogy tényleg végem a vörös farkas az egyik szikla mögül előbukkant és rávetette magát a nőre. az pedig sikítva kapta el a vállamat és egy egyszerű szorítással porrá zúzta majd még fogott rajtam egy utolsó és azzal eltörte a térdemet. majd elengedett... én pedig tehetetlenül zuhantam a mélybe...